A CÉLRAVEZETŐ

A célodhoz vezetlek

Miért fontos, hogy legyen egy vállalatnak küldetése?
Avagy melyik végéről közelítsünk, hogy a napi feladat-rengetegből a legfőbb célunkhoz érjünk?

1-118-800x445.jpg
A 90-s évek elején a szocializmusra jellemző tervgazdálkodás után, a rendszerváltást követő években beindult a piacgazdaság Magyarországon. Ki ne emlékezne az első „Rongyos Butikok”-ra vagy az első „Olcsó Palackozott Italok Boltja”-ira? Az első privatizált konzervgyárakra? Kevés tapasztalata volt az első generációs vállalkozóknak abban, hogyan is kell ezt csinálni. Mármint egy vállalkozás működtetését. Piacképesen, nyereségesen, legálisan. Nem is volt jellemzően mindhárom tényező együtt jelen.

A közép- és nagyvállalati szektorban megjelentek a „multik”, akik hozták magukkal kultúrájukat. Termelékenységüket, hozzáállásukat, az itteni viszonyokhoz képest profizmusukat. Például abban, hogy a kezdetektől fogva igényesek voltak a képzésre, a szakemberek folyamatos fejlesztésére. Ezektől a cégektől vették át a magyar tulajdonú kis- és középvállalatok az oktatás fontosságát és kezdték beíratni vezetőiket és munkatársaikat különböző képzésekre. Az első trénercégek jellemzően az amerikai, nyugat-európai és japán képzési tematikákat egy az egyben próbálták adaptálni a közép-kelet európai szemlélethez szokott dolgozók gondolkodásmódjába, több, inkább kevesebb sikerrel. Leginkább eseti jellegű megoldások születtek végeredményképpen, tartós, személet-formáló hozadéka ritkán volt ezeknek a képzéseknek.

Nyilvánvaló, hogy a kialakult gondolkodási sémák átalakításához idő kellett és türelem, nem utolsó sorban kitartás. Jellemzően az akkori cégek a mindennapi tevékenységük erdejétől nem látták a fát, azaz nagyon sokan halmozták feladatiakat, túlterhelődtek és nem tudtak egy optimális rendszer szerint működni. A projekt-alapú szemlélet is csak lassacskán alakult ki, az ezek lényegét jelentő vállalati célrendszer kialakítása is a legritkább esetben valósult meg.

A csúcsok-csúcsát jelentő legfőbb vállalati célhoz, a küldetés megfogalmazásához legtöbb esetben már el sem jutottak. Ha ilyet hallottak egy képzésen: „Fogalmazd meg a vállalatod küldetését!” - akkor valamiféle amerikai vagy japán humbugnak lett az egész beállítva. „Jó, hogy nem már csatakiáltással fogjuk kezdeni a napot reggelente a cégnél!” -hangzott az ironikus válasz. Erre mondhatjuk, hogy milyen sokan fordítva ültek akkoriban a lovon.

Ez egy történeti áttekintés volt, illetve valójában a 90-s évek magyar kis- és középvállalatainak jellemző működési szisztémája. Amennyiben Te, kedves olvasóm, a saját vállalkozásod jelenlegi helyzetére ismertél, az természetesen pusztán csak a véletlen műve. Amennyiben mégis úgy áll a dolog, hogy el vagy veszve a mindennapi tennivalók sűrűjében és úgy érzed nem haladsz, akkor érdemes megvizsgálni, milyen célrendszerben működsz, mennyire projekt-alapú ezek véghezvitele és a legfontosabb, van-e a vállalkozásodnak legfőbb célja, azaz küldetése!

Hogyan is néz ki valójában egy jól meghatározott vállalati küldetés?
Első körben érdemes megkeresni azokat a legfőbb tulajdonságokat, melyek a vállalatod működésére leginkább jellemzők. Emellett fontos meghatározni, melyek azok a legfőbb tevékenységek, amelyek keretében ezek az egyediséget kifejező jelzők megnyilvánulnak! Érdemes megfogalmazni, hogy mivel járul hozzá céged mások boldogulásához és az mit jelent, milyen érzetet kelt azokban, akik a termékeiteket használják vagy a szolgáltatásotokat igénybe veszik. Érdemes ezt az előző hármat egy szép kerek mondatba foglalni és máris kész a cég legfőbb célja, küldetésének meghatározása! Ezek után rá is aggathatjuk, mint egy karácsonyfára a további üzleti céljainkat, párhuzamosan futó projekt-jelleggel megvalósítva azokat, hogy a mindennapi teendők dzsungeléből kitaláljunk és megvalósítsuk üzleti céljainkat!

Szeretnéd felépíteni üzleti céljaidat, megtalálni a küldetésed, de úgy érzed ez nem megy egyedül?
Keress minket bátran az otto.celravezetok@gmail.com címen vagy hívd a +36-30-915-3378-s számot és segítünk abban, hogy megalapozd céged jövőjét!

Kövess bennünket Facebook-on is, like-old ott is cikkünket!

A bejegyzés trackback címe:

https://celravezetok.blog.hu/api/trackback/id/tr2814548354

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

A CÉLRAVEZETŐ

Ezen a blogon megosztom a saját céljaim felé vezető úton és a mások céljainak eléréséhez nyújtott szolgáltatásom közben szerzett tapasztalataimat.

Friss topikok

süti beállítások módosítása